Az első zsinagóga 1870-ben épült a vársoban, a mai modern, épületet 1986. június 12-én Dr. Schőner Alfréd főrabbi avatta fel.
A felmérések szerint 1941-ben még 506 fő volt ...
A Szabadság tértől délre a Fő téren áll a Polgármesteri Hivatal, illetve a Dél-balatoni Kulturális Központ.
A Dél-balatoni Kulturális Központ előtt áll Kálmán Imre mellszo...
A kikötő látnivalója még a vele egybeépült Sió-zsilip is.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy 1863-ban Klein Károly és Botka László tervei alapján készült az első olyan...
A Petőfi sétány jobb oldalán Siófok kedvelt sétahelyére, a Jókai parkra bukkanhatunk.
A parkot 2006-ban teljesen felújították.
A hűslombú, árnyas fák alatt sokan...
A városközpontban, a vasútállomás előtt található a Millennium park (korábban Baross park). A látványon túl pihenést is biztosít a város lakói, vendégei számára. Területe 16.000 m2...
A déli vasútvonal 1861-es átadása után, 1863-ban építették a vasútállomást. Mai formájában 1920-ban készült el. A nemrég felújított épület ismét hajdani pompájában tündököl. ...
A Siófok Galériát 1998. októberében nyitották meg a Balaton partján. A 2004-es átépítés óta megújult környezetben várják a látogatókat. Festményekkel, grafikákkal kapcsolatos szolg...
A Szent Kilit Római Katolikus Plébániatemplom 1802-ben, késő barokk stílusban épült, jelenleg műemlék épület. Plébániáját a XIV. században alapították.
A siófoki reformátusoknak 1923-tól volt imaházuk. A gyülekezet 1991-ben döntött az új templom építéséről, amely - a hívek adományainak is köszönhetően - három év múlva készült e...
A Tojásművészeti Kiállítás a Dél-Balatoni Kulturális Központban 2003. októberében nyílt meg a tojás világnapján, az első Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivál apropójaként. A szerv...
Magyarország legnagyobb és legszebb magángyűjteménye 1986 júniusa óta látogatható Siófok centrumában,a Kálmán sétány 10. alatt. A Kövecses-Varga Lajos által létrehozott, államilag v...
A Kálmán Imre Kulturális Központ a város szívében, a Fő téren található. A 2006-ban átépített, Varga Imre szobraival díszített Fő tér fesztiválok idején rendezvényeink hangulato...
Kálmán Imre 1882. október 24-én születette Siófokon. Mindössze 15 éves volt, amikor bemutatkozott a nagyközönség előtt, mint zongorista. Csodagyerekként ünnepelték, de a zongorista karr...
A strand az újhelyi városrészben a Szigligeti Ede utcában található. A strand területe 18 626 m2, napos és árnyékos hely egyaránt található a területén. Vendégköre főképp az újhely...
Sóstó központi vendéglátó és szórakoztató egysége a sóstói strandfürdő, a Family Beach. Számos sport és szórakozási lehetőséget, élményekben gazdag, gondtalan kikapcsolódást bi...
A Balaton egyik legnagyobb strandja, a Petőfi sétányon helyezkedik el. Területe 77 843 m2, amiből be nem épített terület 73 500 m2. A strandra való kényelmes bejutást három pénztár szolg...
A város partvonala két szakaszra osztható. A Sió csatornától nyugatra fekvő szakasz Ezüstpart néven ismert, keletre pedig az Aranypart található.
Műemlék épület a belváros egyik legértékesebb épülete, a XVIII. században készült barokk stílusú tornácos, nyitott folyosós Vendégház, melyet 1986-ban újítottak fel. Az épület k...
A népi építészet hagyományait a legmodernebb eszközökkel ötvöző Makovecz Imre Kossuth díjas építész tervezte ezt az igazán különlegességnek számító, és figyelemfelkeltő építm...
Az eredeti templom 1739-ben épült fel barokk stílusban. A 20. század legelején, 1903 – 1904 között átalakították a kor szokásaival ellentétben ezúttal neoromán stílusúra. A templ...
Siófok ma is a legjellegzetesebb épülete a település főterén található víztorony. Az 1912-ben átadott víztorony, amelyet Guth Árpád és Gergely Jenő tervezett Siófok város jelképév...
A kikötőhöz közel található, az ún. Krúdy-villa. Az író ebben a házban töltötte 1914-től 1919-ig minden nyarát. Krúdy Gyulát egyébként egész életére szóló emlék kötötte Sió...
A Petőfi sétány közepén található a Thanhoffer villa (Horthy Miklós egykori főhadiszállása), amelyben jelenleg nyilvános könyvtár működik. Dr. Thanhoffer Lajos orvosprofesszor a Magyar...
1956 végén, Zách Alfréd szervezőmunkájának eredményeként a kikötőtől nyugatra, közvetlenül a tó partjn épült meg a város egyik jellegzetes épülete a Meteorológiai Obszervatórium,...
A kikötőben 1864-ben a lapátkerekes Kisfaludy gőzös fogadásával kezdődött meg a rendszeres hajóforgalom. Ma is láthatunk itt XIX. századi hajókat. A kikötőben megforduló számos hajó ...
2004-es nyitása óta a Balaton egyik legnépszerűbb szálláshelyévé vált a siófoki Hotel Azúr**** Wellness és Konferencia Szálloda, mely 7. születésnapján új, exkluzív szárnnyal bővül.
A mai fiatal szülők többsége igen rugalmas, bátran elindul akár már párhónapos babájával is egy több napos, vagy hetes utazásra. Nincs is ezzel semmi baj, ráadásul a modern gyermekorvoslás szerint sem kell már „vitrinben tartani“ a babát, különösen jó időben. Azonban nem árt utazás előtt tájékozódni, milyen felszerelésekkel rendelkezik a szálláshely a baba, vagy kisgyermek fogadására, azaz alaposan végig kell gondolni, mit is vigyünk magunkkal. Nem csupán a gyermek komfortérzete és egészsége miatt fontos ez, hanem azért is, hogy valóban kellemes legyen a pihenés a szülőnek is.
Március végén elindul a menetrend szerinti hajózás a Balatonon
Négycsillagos szállodát, a háború előtti siófoki villák világát idéző villaparkot, kereskedelmi és vendéglátó egységeket és egy pálmaházat tervez építeni a spanyol Fadesa Immobiliaria S.A magyar cége a siófoki Ezüstparton.
Siófok és térsége nyilvánvalóvá tette: nem támogatják azokat az elképzeléseket, amelyek Siófokot méginkább a fékevesztetten bulizó fiatalok zarándokhelyévé tenné.
A Hotel Azúr, a régió legdinamikusabban fejlődő városában, Siófok szívében, közvetlenül a Balaton parton, egy 6 hektáros ősparkban fekszik, és saját homokos vízparttal is rendelkezik.
A Hotel Azúr szállodakomplexum páratlan Balaton parti környezetben épülő exkluzív szárnya, a Hotel Azúr**** Prémium különleges, meghitt légkört teremtve nyújt majd egyedülálló lehet...
Az új építésű színvonalas apartmanház Siófok Aranyparton, békés, nyugodt pihenő övezetben fekszik, mégis karnyújtásnyira mindentől. A közelben 2 perc sétával elérhető vasútállom...
Siófokon, a 2008-ban „Aranynap” díjjal is kitüntetett, Hotel Residence****-ben, mi azon munkálkodunk, hogy a családias, minden komforttal rendelkező wellness szállodánkban, az Ön és hozz...
A Hotel Móló Siófokon, közvetlenül a vízparton, a vitorláskikötő szomszédságában hangulatos környezetet nyújt egyéni vendégek, csoportok fogadásához, szakmai- és családi rendezvén...
Közvetlenül a Balaton partján, zöldövezetben, nyugodt, csendes környezetben helyezkedik el az egész évben nyitva tartó Hotel Ezüstpart.
A Hotel Yacht Club*** Siófok vitorláskikötőjében, a vízparton található - csendes környezetben, a városközponttól mégis csupán 800 m-es távolságra.
A Siófok központjában, a vasútállomás és a buszpályaudvar szomszédságában, de csendes, nyugodt környezetben, szépen gondozott zárt parkban elhelyezkedő Vértes **** Konferencia és Well...
A ***+ csillagos, 9-emeletes Hotel Magistern a Balaton déli partján, Siófok-Aranyparton található.
Siófokon a Balatontól 100 m-re a centrumtól 300 m-re a Dorina Wellness Apartman egész évben várja vendégeit!
Siófokon, az Aranyparton közvetlen vízparti új építésű apartman május 1-től kiadó. Az apartmanból a fürdőszoba kivételével közvetlen kilátás nyílik a Balatonra. Igényes, minimali...
A Balaton déli partján, Siófokon a belváros és a kertváros találkozásánál,
víztől kb. 800 m- re található újépítésű apartmanházunk.
A 2-5 fős lakásokban az üdülni, pih...
NYARALJON APARTMANHÁZAINKBAN A BALATONTÓL CSAK 300 M-RE!
Az apartmanházaink nyugodt, családias környezetben fekszenek Siófokon, az Aranyparton.
A Pro Tourismo - díjas Hotel*** Piknik és Étterem meghitt családias környezetben a 65-ös főútvonal mentén, Siófokon a Honvéd u. 73. szám alatt, az M7-es autópályától 1500 méterre vár...
Panziónk Siófokon, a Balaton fővárosában található, 50 méterre a tóparttól
A Gründner Panzió a Balaton fővárosában, Siófokon, nyugodt, csendes környezetben, 1000 méterre a strandtól, 1500 méterre a városközponttól található.
A Hotel Aranypart Siófokon közvetlenül a Balaton partján található. Parkosított környezetben áll a szálloda két épülete, amelyben 198 szoba található. Valamennyi szobához fürdőszoba,...
A 4 csillagos szálloda a Balaton déli partján, Siófokon az Aranyparton, a városközponttól 1 km-re, közvetlenül a „Magyar Tenger” partján, az év minden napján 148 szobával és 8 csalá...
A Hotel Kentaur 1992-ben átadott szálloda, amely 29 db két ágyas szobával és 6 db apartmannal áll a vendégek rendelkezésére.
Szállodánkban mely Siófokon a Balatontól és a Coca-Cola Beach House-tól néhány méterre található, családias légkörben, igényesen felújított szobákkal várjuk kedves vendégeinket. A ...
Panziónk Siófok idegenforgalmilag legfrekventáltabb részén,a teljesen átépített Petőfi sétányon található 50m-re a Balatontól.
A Siófoki Hotel Touring* rendezett körülmények között, szerény árak mellett, üdülési lehetőséget kínál a Balaton partján minden korosztálynak.
Szállodánk Siófok tradicionális üdülőövezetében fekszik, a Balatontól 100, a város központjától 1200 m távolságban. 40 db standard kétágyas, pótágyazható szobával, és 4 db kéts...
Szezonálisan működő 50 szobás szállodánkat családi vállalkozásban üzemeltetjük, amely Siófok város szívében, a Hajóállomás mellett, a Jókai-park tőszomszédságában, a mozgalmas ...
Kicsi, családias, belvárosi Boutique-Hotel, egyedi dizájn szobákkal, lakosztályokkal és sok wellness szolgáltatással.
A Siófok Ezüstparton, a városközponttól 1500 méterre fekvő, 26 fűthető szobával rendelkező Adler Hotel már 10 éve szolgálja a vendégek nyugalmát.
A szálloda Siófok Újhelyi részén (Ezüstpart), csendes, nyugodt, de mégis központi helyen fekszik, ahonnan könnyen elérhető akár a szabad strand, a városközpont, vagy a hajó- illetve vit...
Siófok idegenforgalmi központjában, a szállodasor közvetlen közelében, a Balatontól 150 m-re található a Vénusz Szálloda zöld környezetben.
Siófok belvárosában, karnyújtásnyira a bevásárlási és szórakozási lehetőségektől, de mégis nyugodt, zöldövezeti környezetben helyezkedik el a 92 szobás Casa Perla**** Konferencia é...
Az Aranypart Kemping és Üdülőfalu Siófok központjától kb. 5 km-re, közvetlenül a Balaton partján található. A virágos Siófok gondozott parkjaival, szép utcáival, éttermeivel és 15 k...
Töltse gondtalanul nálunk a szabadságát! Fedett medence, jakuzzi, finn- és infra szauna, kiépített grill, zárt parkoló és gondozott kert várja a kikapcsolódni vágyókat Siófok üdülőne...
Klimatizált apartmanunk a Balaton déli partján, Siófokon, egy ikerház emeletén található (külön bejárattal). 120 m2 - 10 fő elhelyezésére alkalmas.
A Hotel Stella egy ősfenyvespark csendességébe húzódva található Siófok Aranypartján, a Galérius élmény- és wellnessfürdő közvetlen szomszédságában. Mintegy 100 méternyi távolság...
A Villa Campana Siófokon, az Aranyparton a századfordulót idéző ősfás környezetben található, a Köztársaság utcában. A nyaralóház a XIX. század végén épült egy budapesti polgári ...
2007 nyarán nyitotta meg kapuit a Mala Garden Siófokon, közvetlen a Balaton partján. Az ötletet Bali sziget modern építészete adta. Kicsit minimalista, de mégis meleg és otthonos lett az ép...
A Hotel Holiday Siófok*** 2001-ben épült és nyílt meg. Szállodánk – Vendégeink legnagyobb örömére – a siófoki Nagystrandon, a városközponttól 6-8 percre található.
A Siófok központjában található Hotel Solero** 2008. január 1-től egész évben várja vendégeit. Szállodánk a platánfákkal övezett, romantikus Batthyány utcában fekszik, békés, nyugo...
Felejtse el Nálunk a dolgos hétköznapokat, pihenje ki az iskola és a munka fáradalmait a Balatonnál! Engedje meg, hogy bemutassam Royal Mediterrán apartman házunkat, mely felszereltsége és f...
A Club 218 Apartman Siófok legjobb helyén, közvetlenül a vízparton elhelyezkedő új építésű liftes apartmanházban található. Harmadik emeleti apartmanunkból körpanorámás kilátás ny...
Töltse gondtalanul szabadságát úgy, mintha a saját apartmanjában ébredne! Gyönyörködjön a csodálatos panorámában, majd reggelizzen meg a strandra nyíló reggelizőnk teraszán, utána m...
A Kisház a Siófok Váci Mihály u. 5. szám alatt található. A ház Siófok kertvárosi részén található nyugodt környezetben. 10 perces séta a városközpont és a Balaton is. Borozó-étt...
2009 novemberében nyitottuk meg egész évben rendelkezésre álló Családikuckó Vendégházunkat, Siófok-Szabadifürdőn a Galérius Fürdő közelében. A vendégház 2 szintes exkluzív romanti...
Szeretettel várja vendégeit Siófok Szabadifürdő legújabb Panziója, mely 2011-ben nyitotta meg kapuit a Balaton „ Szerelmesei"előtt. A Panzió a Fasor sétányon található 50 méterre a Bal...
A Hullám Hotel Siófok ezüstpartjának egyik közkedvelt szállodája. Az üdülőövezet infrastruktúrája kiváló: vasútállomás, buszmegálló, élelmiszerbolt, posta valamint az Európa szer...
Az APARTMAN BELLA Siófok-Aranyparton a strand, a hajóállomás és a város központjától 150 m-re a Batthyány Lajos utca 14/A alatt található. A Balaton partját közvetlenül a parkosított l...
A Hotel Touring Siófok * a Balaton déli partján, teljesen megújulva, de még mindég kedvező árak mellett üdülési lehetőséget kínál a Siófoki Ezüstpart szabad strandjánál minden kor...
Balaton-parti családi szállodánk 132 egyszerűen berendezett balkonos kétágyas szobával várja a vendégeit Siófok szívében a Petőfi sétányon. A Coke Club mindössze 300 m.
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket új építésű családias apartmanházunkban a siófoki nagystrand strand bejáratával szemben mindössze 300-400m-re a Siófok városközpontjától és a...
A Piknik Apartmanok Siófokon a Honvéd u. 80 szám alatt találhatók a Hotellel szemben. A 12 darab egyenként 100 m2-es apartmanok mindegyike 2 hálószobával, 2 fürdőszobával+ WC, nappalival ...
A Piknik Üdülőfalu a 70.sz. főútvonal mentén található, a Balatontól körülbelül 800 m-re. 25 üdülőházunk mindegyike 2 szobával, fürdőszobával, WC- vel, felszerelt konyhával áll ...
A hotel étterme, akárcsak maga a hotel keleties hangulatvilággal rendelkezi. Konyhája szintén a távol-keleti – thai, maláj - ételek és ízvilág fogásait kínálja. Az egészséges életm...
Siófokon, az Ezüstparton a szabad strandtól 80m-re található a 2010-ben épült igényesen kialakított 8 szobás családbarát panzió. A kültéri fűthető medencében ülőpad, derék-hát é...
Az Aranyparton épült apartmanház Siófok belvárosától néhány perc sétára található, közvetlen ingyenes strandkapcsolattal rendelkezik. A közvetlen közelben számos étterem, vendéglát...
Az apartman Siófok nyári centrumában található. Kellemes kikapcsolódást nyújt családok és baráti társaságok részére egyaránt.
A BELLA VILLA Siófok frekventált helyén, mégis kellemes környezetben a Batthyány Lajos utca 9/A alatt, a Jókai park sarkánál található. A BELLA VILLA 100-150 méterre helyezkedik el Siófok...
Siófokon található panziónkban vendégeink szobákban, de akár az udvaron felállított sátrakban is eltölthetnek néhány szép napot nyugodt, pihentető környezetben. A szobák különálló...
Az új építésű Beach Hotel & Panzió*** Siófokon a Petőfi sétányon, a Coca-Cola Beach House (Coke Club) bejáratával szemben található, a Balatontól 50 m-re. Minden szoba és apartman kli...
A Kisjuhász Panzió Siófok központjában a Balatontól 700 m-re található. 2-3-4 ágyas szobáink légkondicionálóval, TV-vel, mini-bárral és fürdőszobával felszereltek.
Siófok Aranyparton a szabad strandtól 100 méterre található apartmanházunkban 2-3 és 4-fős apartmanjaink rendelkeznek erkéllyel, szép kilátással a Balatonra. A házunk közelében fekvő s...
A Natalie Apartmanház Siófokon található egy Apartman Club területén, mely Apartman Club területén több apartmanház helyezkedik el, ezek egyike a Natalie Apartmanház, amely 2 db 2 fős, 4 d...
A VILLA CLARA egész évben várja Kedves Vendégeit, Siófok városában, a Balaton déli partján, amely minden szempontból kiváló hely a szabadidő eltöltésére. A ház az aranyparton kínál ...
5 férőhelyes Apartman balatoni panorámával, kocsi-beállási lehetőséggel, fürdőszobával, konyhával, TV-vel.
Apartmanunk Siófok legfrekventáltabb üdülőövezetében, a Coca-Cola Beach és a Siófoki Nagystrand bejáratánál található, a Hajóállomástól 5 perc sétára.
A Hotel Club Siófok*** a város legszebb sétányán, a siófoki szórakoztató városrész közelében, közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el.
A Hotel Club Siófok*** a város legszebb sétányán, a siófoki szórakoztató városrész közelében, közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el.
Ha unja a város zaját, válassza a Kocsi Csárdát! Az igazi kikapcsolódás ideje leginkább a nyár. Ilyenkor több időnk adódik pihenni, feltöltődni. Ha nyugodt, természetközeli élmények...
Várjuk minden kedves látogatónkat a Balaton partján, Siófokon, az Aranyparton. Családbarát panziónk nyugodt, csöndes környezetben teljes kikapcsolódást kínál az egész család számára.
Balaton déli partján, Siófok-Ezüstparton 150 méterre a Balatontól kiadó 6 fős apartman üdülni, pihenni, átutazni vágyó vendégeinknek. Kényelmes elhelyezést, családias légkört biztos...
A lakás az Aranyparton található, közvetlen vízparti fekvésű apartmanházban. 3-4 perces séta a "vigalmi negyed" , amitől azonban elég távol van, nyugodt környezetben. ABC, éttermek sora...
A Katalin Vendégház a Siófok Váci Mihály u. 5. szám alatt található. A ház Siófok kertvárosi részén található nyugodt környezetben. 10 perces séta a városközpont és 15 perc a Bala...
Az apartman a Balaton fővárosában, Siófok egyik legszebb részén - az Aranyparton - idegenforgalmilag legfrekventáltabb negyedében 100 méterre a Balatontól helyezkedik el.A Coca-Cola Beach Ho...
Felfrissülés a Hotel Mólóban
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-20
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Azúr relax program
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-29
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Siófoki nyárelő
Siófok szállás | Minimum 2 éjszaka
Érvényes: 2012-05-29 - 2012-06-17
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Tóparti relax napok a Klubban
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-30
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Residence relax hétvége
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-02 - 2012-12-20
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Nyitási akció
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-04-27 - 2012-07-01
Pontjóváírás: 20%
Nyitási akció
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-04-27 - 2012-07-01
Pontjóváírás: 20%
Nyárelő a siófoki Hotel Panorámában
Siófok szállás | Minimum 2 éjszaka
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-07-05
Pontjóváírás: 20%
Wellness napok a Noémi Apartmanban
Siófok szállás | 2 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-05-31
Pontjóváírás: 20%
Nyugdíjas üdülés
Siófok szállás | 7 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-12-20
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Újra vár a Balatoni nyár
Siófok szállás | 5 éjszaka
Érvényes: 2012-06-18 - 2012-08-17
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Levendulás koranyári feltöltődés a Balaton-parton
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-07-07
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Nyárköszöntő a Hotel Azúrban - 2-3 éj
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-06-30
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Prémium évszakok - 2-3 éj
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-06-30
Pontjóváírás: 20%
Nyárköszöntő a Siófoki Hotel Magisternben!
Siófok szállás | Minimum 3 éjszaka
Érvényes: 2012-05-28 - 2012-07-07
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pihenés a Balatonon
Siófok szállás | 7 éjszaka
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-08-31
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Újra itt a nyár
Siófok szállás | 7 éjszaka
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-08-30
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Ráér még hazamenni!
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-07-05 - 2012-08-13
Pontjóváírás: 20%
Nyárnyitó akció
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-05-01 - 2012-05-25
Pontjóváírás: 20%
Egy hetes akciós nyaralás
Siófok szállás | 5 éjszaka
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-09-19
Pontjóváírás: 20%
Nyárzáró akció
Siófok szállás | 3 éjszaka
Érvényes: 2012-08-30 - 2012-09-30
Pontjóváírás: 20%
Egy hetes akciós nyaralás
Siófok szállás | 5 éjszaka
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-09-19
Pontjóváírás: 20%
Egy hetes akciós nyaralás Siófokon
Siófok szállás | 5 éjszaka
Érvényes: 2012-06-03 - 2012-06-17
Pontjóváírás: 20%
6=7 wellness akció!
Siófok szállás | 7 éjszaka
Érvényes: 2012-01-01 - 2012-05-31
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi kikapcsolódás - 2 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-26 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösd a Hotel Azúrban - 2-3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösdi hétvége - min 2 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösdi mulatság vízen és vízparton - 2-3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösd - 2-4 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20%
Last minute Pünkösd az Ezüstpartban - 2-3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 15%
Last minute pünkösdi királyság - 2-3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%
Pünkösd a Hotel Panorámában - 2-3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20%
Pünkösd Siófokon - 3 = 4
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi hosszú hétvége - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-24 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi csomag - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20%
Pünkösd - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-24 - 2012-06-01
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi csomag - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi szezon nyitó! - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-25 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi kikapcsolódás - 3 éj
Siófok szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-24 - 2012-05-29
Pontjóváírás: 20%
Új kenyér ünnepe - min 2 éj
Siófok szállás | Augusztus 20.
Érvényes: 2012-08-17 - 2012-08-20
Pontjóváírás: 20% | Pontbeváltás: 10%